Komoly növekedési tervekkel rendelkezik az Aldi és a Lidl az Egyesült Királyságban, előbbi menedzsere a Reuters megkeresésére elárulta, hogy 1000 egységből álló üzlethálózattal akarnak rendelkezni a szigetországban 2022 végére, jelenleg 762 boltjuk üzemel. Utóbbi diszkontlánc úgy számol, hogy a már említett időszak végére 1200-1500 üzlettel rendelkezhetnek, amely jelentős növekedés lenne a jelenlegi 710 boltból álló hálózatukhoz képest.

Terveik megvalósítása érdekében komoly összegeket fordítanak beruházásokra a németek, az Aldi a 2018 végéig futó programjának keretében 1 milliárd fontot költ el az Egyesült Királyságban és hoz létre 8000 munkahelyet. A Lidl pedig mintegy 1,45 milliárd fontos beruházást valósított meg 2017-ben és 2018-ban, amelynek köszönhetően több tucat új üzlettel bővül majd a bolthálózata. A németeket az sem tartja vissza, hogy az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból.

A dinamikus terjeszkedésnek köszönhetően a két német diszkontlánc tovább növelheti piaci részesedést a négy nagy helyi kiskereskedelmi lánccal, a Tescóval, a Sainsbury'sszel, az Asdával és a Morrisonsszal szemben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenleg mintegy 200 milliárd fontos piacból 15 százalékos szeletet hasíthatnak ki 2020 végére, míg jelenleg a piaci részesedésük 12,1 százalékos.

A Tesco próbálja visszaverni a támadást

Pár hete számoltunk be arról, hogy a Tesco nagy dobásra készül, saját diszkontláncot indíthat annak érdekében, hogy megpróbálja visszaszorítani a két nagy rivális, az Aldi és a Lidl térnyerését.

Az információt megszellőztető Sunday Times a beszámolók alapján úgy véli, hogy a Tesco egy teljesen új és különálló márkát építene fel, amely olyan termékeket értékesítene, amelyek olcsóbb árazása versenyképes lenne a nagy riválisokéval. A vállalat menedzsmentje természetesen nem kívánta kommentálni ezeket az értesüléseket.

Erre a lépésre egyébként azért lenne szüksége Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi láncának, mert bár az utóbbi időben növelni tudta eladásait, a növekedés mértéke messze elmaradt az Aldiétól és a Lidlétől.

A Tesco egyébként jelenleg 28 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Nagy-Britanniában, míg az Aldi értékesítései a teljes piac durván 7 százalékát, a Lidl eladásai pedig nagyjából 5 százalékát adják.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!